Jogszabályok

Veszélyhelyzet kezelésére vonatkozó rendeletek

A rendkívüli helyzet okozta, folyamatosan változó körülményekre reagálva, a koronavírus-járvány kapcsán meghozott rendeleteket itt, egy helyen összegyűjtöttük, hogy pontos és hiteles forrásból tájékozódhassanak.

A Kormány 168/2020. (IV. 30.) Korm. rendelete
a védelmi intézkedésekről

2. Általános védelmi intézkedések
2. § (1) Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb
mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot (a továbbiakban:
védőtávolság) tartani.
(2) Mindenki köteles üzletben történő vásárlás és tömegközlekedési eszközökön való tartózkodás során a szájat és
az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni.
(3) A védőtávolság megtartása mellett a közterületek, parkok is látogathatóak.

4. Az üzletekre, éttermekre, fürdőkre és egyéb intézményekre vonatkozó védelmi intézkedések
4. § (1) Valamennyi üzlet nyitva tarthat és a vásárlók által látogatható.
(2) A vendéglátó üzlet – így különösen az étterem, a kávézó, a cukrászda, a büfé, a presszó – kerthelyiségében vagy
teraszán a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása megengedett.
(3) A vendéglátó üzleten belül – az ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. Kivételt képez az elvitelre
alkalmas ételek kiadása és szállítása.
(4) A strand, valamint a szabadtéri fürdő nyitva tarthat és látogatható.
(5) A szabadtéri múzeum és állatkert nyitva tarthat és látogatható.
(6) A szolgáltatások szabadon bárki által igénybe vehetők, a szolgáltatás biztosítása céljából működő üzlet nyitva
tarthat és látogatható.
5. § (1) A védőtávolság megtartásához szükséges feltételek biztosításáról a 4. §-ban meghatározott látogatható hely
üzemeltetője gondoskodik.

(2) A vendéglátó üzletben a védőtávolság betartását asztaltársaságonként kell érteni.
(3) A vendéglátó üzlet üzemeltetőjének e rendelet hatálybalépésétől 2020. szeptember 1. napjáig nem kell a közterülethasználati díjat megfizetnie a vendéglátó üzlet közterületen működő terasza után.

23/2020. (VI. 19.) AM rendelet a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus világjárvány mikro-, kis- és középvállalkozásokra, valamint nagyvállalatokra gyakorolt gazdasági hatásainak mérséklése érdekében az agrárgazdasághoz kapcsolódó hitel- és garanciakonstrukciókkal kapcsolatos intézkedésekről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 26. hét (2020.06.23.) számában20/2020. (VI. 19.) AM rendelet a koronavírus járvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került agrárvállalkozások és élelmiszer-feldolgozást végző vállalkozások részére nyújtandó átmeneti támogatás igénybevételének általános feltételeiről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 26. hét (2020.06.23.) számában290/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet a munkahelyvédelmi bértámogatással kapcsolatos egyes kérdésekről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 26. hét (2020.06.23.) számában 284/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti kormányrendeleti szabályokról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 26. hét (2020.06.23.) számában282/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet a 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 26. hét (2020.06.23.) számában2020. évi LVIII. törvény a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 26. hét (2020.06.23.) számában2020. évi LVII. törvény a veszélyhelyzet megszüntetéséről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 26. hét (2020.06.23.) számában275/2020. (VI. 12.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet során nyújtott többletmunkájuk elismeréseként az egészségügyi és egészségügyben dolgozókat érintő egyszeri rendkívüli juttatásról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 25. hét (2020.06.16.) számában2020. évi XLVI. törvény az egyes adózási tárgyú törvényeknek a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges módosításáról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 25. hét (2020.06.16.) számában259/2020. (VI. 4.) Korm. rendelet az autós zenei rendezvényekről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 24. hét (2020.06.09.) számában249/2020. (V. 28.) Korm. rendelet a Gazdaságvédelmi Akcióterv végrehajtása érdekében a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról  Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 23. hét (2020.06.02.) számában242/2020. (V. 27.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt az utazási szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekre alkalmazandó különös szabályokról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 23. hét (2020.06.02.) számában240/2020. (V. 27.) Korm. rendelet a fővárosi védelmi intézkedések következő üteméről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 23. hét (2020.06.02.) számában232/2020. (V. 25.) Korm. rendelet a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet munkajogi szabályainak a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő kiegészítéséről szóló 104/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet módosításáról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 23. hét (2020.06.02.) számában220/2020. (V. 22.) Korm. rendelet az iskolák 2020. júniusi működéséről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 22. hét (2020.05.26.) számában215/2020. (V. 20.) Korm. rendelet az óvodák és bölcsődék újranyitásáról, valamint a nyári táborok megszervezéséről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 22. hét (2020.05.26.) számában211/2020. (V. 16.) Korm. rendelet a fővárosi védelmi intézkedésekről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 21. hét (2020.05.19.) számában209/2020. (V. 15.) Korm. rendelet a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében a légijárműiparban tevékenykedő vállalkozások közteher kötelezettségeinek csökkentéséről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 21. hét (2020.05.19.) számában207/2020. (V. 15.) Korm. rendelet a védelmi intézkedések következő üteméről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 21. hét (2020.05.19.) számában196/2020. (V. 12.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalok hatásköreinek változásával, továbbá a hallgatói hitelrendszerrel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 21. hét (2020.05.19.) számában171/2020. (IV. 30.) Korm. rendelet a koronavírus világjárvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében a beruházások társasági adózási korlátjának enyhítéséről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 19. hét (2020.05.05.) számában168/2020. (IV. 30.) Korm. rendelet a védelmi intézkedésekről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 19. hét (2020.05.05.) számában144/2020. (IV. 22.) Korm. rendelet a Gazdaságvédelmi Akcióterv Család- és nyugdíjasvédelmi programja keretében a családok anyagi biztonságának erősítése érdekében szükséges egyes rendelkezésekről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 18. hét (2020.04.28.) számában141/2020. (IV.21.) Korm. rendelet a kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók veszélyhelyzet idején megvalósuló foglalkoztatásának a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról szóló 103/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet, valamint a veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatásnak a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról szóló 105/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet módosításáról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 18. hét (2020.04.28.) számában140/2020. (IV.21.) Korm. rendelet a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 18. hét (2020.04.28.) számában132/2020. (IV. 17.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet során az elektronikus azonosítási feltételekkel, a végrehajtással és a médiaszolgáltatási díjjal kapcsolatos egyes jogszabályok eltérő alkalmazásáról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 17. hét (2020.04.21.) számában131/2020. (IV. 17.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején egyes egyéni vállalkozói tevékenységek folytatása biztosításáról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 17. hét (2020.04.21.) számában7/2020. (IV. 16.) KKM rendelet a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 17. hét (2020.04.21.) számában123/2020. (IV. 16.) Korm. rendelet a vízkészletjárulék-fizetési kötelezettség veszélyhelyzet idején történő teljesítéséről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 17. hét (2020.04.21.) számában116/2020. (IV. 15.) Korm. rendelet a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a látvány-csapatsportok támogatásának eltérő szabályairól Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 17. hét (2020.04.21.) számában109/2020. (IV. 14.) Korm. rendelet a Gazdaságvédelmi Akcióterv végrehajtása érdekében a Járványügyi Alap feltöltését szolgáló kiskereskedelmi adóról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 17. hét (2020.04.21.) számában108/2020. (IV. 14.) Korm. rendelet  a Gazdaságvédelmi Akcióterv végrehajtása érdekében a Járványügyi Alap feltöltését szolgáló, hitelintézetek járványügyi helyzettel összefüggő különadójáról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 17. hét (2020.04.21.) számában105/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatásnak a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 16. hét (2020.04.14.) számában104/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet munkajogi szabályainak a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő kiegészítéséről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 16. hét (2020.04.14.) számában103/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet a kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók veszélyhelyzet idején megvalósuló foglalkoztatásának a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 16. hét (2020.04.14.) számában102/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezésekről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 16. hét (2020.04.14.) számában
97/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet közterhekkel kapcsolatos részletszabályairól és egyes új intézkedésekről szóló 61/2020. (III. 23.) Korm. rendelet módosításáról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 16. hét (2020.04.14.) számában
95/2020. (IV. 9.) Korm. rendelet a kijárási korlátozás meghosszabbításáról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 16. hét (2020.04.14.) számában
BIZOTTSÁG HATÁROZATA C(2020) 2146 final (2020.4.3.) a 2020-as COVID-19-járvány hatásaival szembeni fellépéshez szükséges áruk behozatalivám- és hozzáadottértékadó-mentességéről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 15. hét (2020.04.07.) számában74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet  a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 15. hét (2020.04.07.) számában73/2020. (III. 31.) Korm. rendelet  a 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbításáról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 15. hét (2020.04.07.) számában71/2020. (III.27.) Korm. rendelet  A kijárási korlátozásról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 15. hét (2020.04.07.) számában68/2020. (III.26.) Korm. rendelet  A koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet közterhekkel kapcsolatos részletszabályairól és egyes új intézkedésekről szóló 61/2020. (III. 23.) Korm. rendelet módosításáról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 14. hét (2020.03.31.) számában62/2020. (III.24.) Korm. rendelet  A koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet fizetési moratóriumra vonatkozó részletszabályairól Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 14. hét (2020.03.31.) számában61/2020. (III.23.) Korm. rendelet  A koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet közterhekkel kapcsolatos részletszabályairól és egyes új intézkedésekről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 14. hét (2020.03.31.) számában59/2020. (III.23.) Korm. rendelet  Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során a gyermek gondozására, nevelésére tekintettel járó egyes egészségbiztosítási és családtámogatási ellátásokra való jogosultságok meghosszabbításáról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 14. hét (2020.03.31.) számában58/2020. (III.23.) Korm. rendelet  Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló 41/2020. (III. 11.) Korm. rendelet módosításáról Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 14. hét (2020.03.31.) számában57/2020. (III.23.) Korm. rendelet Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során a végrehajtással kapcsolatban teendő intézkedésekről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 14. hét (2020.03.31.) számában48/2020. (III.19.) Korm. rendelet  Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről (IV.) Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 13. hét (2020.03.24.) számában47/2020. (III.18.) Korm. rendelet  a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről Részletesebben a Heti Hír-Adó 2020. 13. hét (2020.03.24.) számában